Sebzett vad

Nyilvánvalóan egyedülálló nép a Magyar. Nyelvében, kultúrájában, történelmében és még konyhájában is. Nyelvünk alapvetően nem tesz különbséget hím és nőstény között és ez látszólag egyáltalán nem jelent számunkra semmi előnyt, sőt hátrány az idegen nyelvek megtanulásakor. Az anyanyelv tulajdonságai formálnak bennünket és a személyiségünk megmarad magyarnak akkor is, ha már 3 másik nyelvet is beszélünk és külföldön élünk. Ez azért is van mert a világnézetünket alapvetően meghatározza a magyarságnak ez a tulajdonsága, maga a gondolkozásmód. A világnézetünk, a gondolkozásunk nincsen alapvetően leszűkítve, nincsen korlátok közé szorítva annyira, mint pl a legdivatosabb nyelvek többségénél. Emiatt másképpen látunk és másképpen kommunikálunk is bizonyos dolgokat. Sajnos ez nem tudatosodik az emberekben, csak az, hogy ez mekkora hátrány vagy hogy mekkora probléma, hiszen másképpen akarunk megfogni dolgokat, mint pl egy német vagy amerikai. Mások vagyunk. Ezért a nemi semlegességért a gondolkodásmódban egyes nemzetek és akár a fél világ is csaknem évszázadokat küzdött, nekünk meg megadatik nyelvünk révén. Annyira más a gondolkozásunk, hogy bizonyos problémákat saját határain túl tudjuk szemlélni különösebb erőfeszítés nélkül. Nem csoda, hogy annyi világhírű kutató és tudós kerül ki a magyarok közül. Szerintem emiatt járunk élen bizonyos tudományokban és ezért vannak viszonylag forradalmi újításaink. Nyelvünk kreatív, szabad, rugalmas és semleges, mindeközben gazdag és végletekig árnyalható. Teljes mértékben hozzá nem értőként azért mégis csak kijelentem, hogy a magyar nyelv az összes nyelvek legművészibb nyelve. Mint ilyen számos dologra sokkal alkalmasabb, mint egyéb nyelvek.

Nyelvünk irodalmi jelentősége azért nem kaphat világvezető szerepet, mert egyszerűen mások nem igen értik. Hiába oly kifejező és művészi ilyen területen nem tudunk belőle globálisan mérhető sikert faragni. Akkor marad az általa kapott szabadságunk, a gondolat szabadságán keresztül kell kihasználnunk előnyeit. Alkossunk, gondolkodjunk és legyünk a világ tudásközpontja. Kutassunk, orvosoljunk, képezzünk, tanítsunk, legyünk kulturális és tudományos nagyhatalom. Nem hiszem, hogy más választásunk lenne, mint ezen a pályán elindulni.

Iparunk nincsen, mezőgazdaság trotty, nyersanyagunk semmi... az anyagi világtól talán Magyarországnak kéne a régióban leginkább elrugaszkodnia. Fejlesszük az oktatást, adjunk értelmiségieket és tudósokat a világnak. Képezzünk elemzőket és problémamegoldókat, legyenek magyarok a legjobb mérnökök és orvosok. Hülyeség, hogy itthon sok a közgazdász meg az informatikus! Nem magyar piacban és igényekben kell gondolkozni! Globalizálódunk. Van távmunka és mobilitás, van telekommunikáció és van virtuális találkozó, videokonferencia. Miért nem adhatnánk el szakértelmet - magyar szakértelmet - a külföldnek? Igenis legyenek mintakórházak és minden európai ország legjobb orvos tanoncai akarjanak itt Magyarországon fél év gyakorlatot eltölteni! Legyenek itt a legkeményebb egyetemek, legyen ingyenes az oktatás Magyarországon!

Az összes multi ne az olcsó munkaerőért jöjjön ide és kapjon hatalmas adókedvezményt, ne a szennyező gyártásukat hozza ide, hanem fizessen rengeteg adót és tolja a pénzt ide kutatás-fejlesztésre, mert itt vannak a legjobb tudósok.

Igen, nem itt fognak lefolyni a legnagyobb bizniszek, nem mi fogunk beleszólni a döntésekbe, de igen, minket fognak megkérni, hogy szakértsünk meg valami problémát, ide fognak jönni edző táborozni a sportolók a világ minden tájáról, itt lesz a legjobb orvosi ellátás és nálunk fognak az általánosból kikerülő gyerekek 90%-a legalább egy középfokú nyelvvizsgával rendelkezni és még a csövesek az utcán is angolul fognak koldulni az aluljáróban. Így változtat stratégiát a túlélésért küzdő sebzett vad, így él túl és így éli majd túl az üldözőit is, mert mer, mert akar és mert képes rá.

Jelenkor rabságában

Elszállt az idő felettünk. A mai kor tipikus embere már a mobilkommunikáció és a virtuális élet megszokásával szocializálódott. Azonnal reagáló fogyasztói társadalom lettünk és a legfontosabb cikk az információ. Ez határoz meg mindent és hatalmas harc folyik érte. Sokan sokat is fizetnek azért, hogy pontos és megbízható információhoz jussanak azonnal, bármilyen csatornán keresztül. Ezen múlik az, hogy mennyire helyes döntéseket hozunk az adott pillanatban. Ugyanakkor jelen van az életünkben a "Modern magányosság". Ez alatt azt értem, hogy a korábbi időkhöz képest sokszor több emberrel vagyunk naponta kapcsolatban, beszélünk telefonon, interneten levelezünk, a metrón összesimulunk, de a minőségi, a lelki szükségleteket kielégítő kapcsolatok minimálisra csökkentek. Ez ahhoz vezet, hogy kevés visszajelzést kapunk olyan dolgokról, melyeket a felületes érintkezésekkor nem tálalunk ki, de nekünk fontosak. Ennek a hiánya a belső kétségeinket erősíti mindenféle témában és ez könnyen devianciához, zárkózottabb személyiség esetében évődéshez vezethet. Mindez vagy a környezetünkre, más emberekre van rossz kihatással vagy saját magunkat betegítjük meg vele. Úgy hiszem ez a befolyásolatlanság állapota. Ugyanis befolyásolva vagyunk minden által (hírek, reklámok, stb) így már immúnisak lettünk mindenféle hasznos információ befogadására is. Az uralkodik amiben egyénileg hiszünk és emiatt akár konfliktusokat is hajlandóak vagyunk felvállalni. Azért sok a depressziós, mert ha egyszer az általunk elfogadott és megélt világ képe összeroppan valamilyen "elveszített csata" nyomán már nem találjuk meg az egyensúlyunkat, nincs mibe kapaszkodni. Az egyéni hit, hitvilág önmagában törékeny. A befolyásoltságra szükségünk van, kell a csapatszellem, kell a visszajelzés és kell a motiváció. Ha ezeket kívülről nem kapjuk meg az maga a veszélyes vezetetlen hit, mint az iszlám, Allah egyenesen hozzám beszél és nekem ad jeleket. Sokszor a befolyásoltságunkat forszírozzuk a provokáció eszközeivel. Mindent hirdetek magamról és majd mások megmondják a véleményüket. Life spammer vagy troll, a neten kinn van minden: ezt főztem, itt voltam, ezzel és ott voltam, ezt csináltam, ezt ettem és ekkor feküdtem le és így meg úgy fejlődik a macskám és lefényképezem a rántottát és az eltűnt kutyát segítek megkeresni és nyilvánosan sajnálom a sintértelep lakóit és ... így élem az életem kedveseim, szeretném, ha minél többen látnátok a legtöbb részletet, hátha nektek nincsen saját életetek vagy esetleg amúgy ti is véleményezzétek az én életemet és akkor majd kialakul egy kiprovokált párbeszéd. Ha meg a kedves ismerősök, barátok nem kommentelnek, akkor bizonyára utálnak, leszarnak: változtatnom kell. A nulla visszajelzés is visszajelzés, a lényeg, hogy legyen mire visszajelezni. Van aki pl blogot ír...

Majesty

Idegenekkel foglalkozó ismeretterjesztő filmek gyakran említik, hogy azért figyelnek meg bennünket, mert nekik nincsenek olyan jellegű érzelmeik, érzéseik, mint az embereknek és ezt akarják jobban megérteni. Gyakran el is rabolnak embereket, hogy vizsgálatokat végezzenek rajtuk. Ők lennének a racionalitás megtestesítői? Ugye az állatok meg amolyan ösztönlények. Ha a kettőt összerakjuk valóban elképzelhetőnek hangzik, hogy mi valamilyen hibridek vagyunk.

A kíváncsiság az egy érzés? Azt hiszem a vágy valami után az egy érzés, így a kíváncsiság is érzés. Nyilván, ha ezek az idegenek létrehoztak minket, tanulmányoznak, stb akkor kíváncsiak valamire, tehát vannak érzéseik. Bár ez nem tűnik mégsem egyértelműnek. Nyilván lehet célja bárkinek/bárminek attól, hogy ő nem kíváncsi rá. Pl egy katona kap egy parancsot és érzelem nélkül teljesíti. Eljut egyik állapotból a másikba bármilyen érzelem nélkül. De ez azt feltételezi, hogy egyértelmű célt kapott és ő tudja, hogy hogyan valósítsa meg. De akkor a parancsnoknak kell lennie valamilyen céltudatosságának. Egyáltalán az, hogy valamilyen új kidolgozásába valaki belekezdjen kell-e kíváncsiság? Mi van akkor, ha ez egy kényszer, egy előre menekülés? Egy verseny vagy a túléléshez szükséges? Mindkettő erős motiváció, de nálunk a túlélési ösztön és a versenyszellem is mind érzelmi alapú. Féltem az életem és ez a félelem rossz érzés, ezért menekülni akarok, maga az érzés kényszerít cselekvésre. Ha észlelném, hogy veszélyben a létezésem, de nem lenne semmi különösebb rossz érzés bennem emiatt, akkor vajon tennék-e valamit azért, hogy elkerüljem a veszélyt? Ha nincsenek érzelmeim, akkor vajon tényleg nem érdekelne, ha egy társamat elveszteném? Egyáltalán ez az egész mechanizmus működhet-e érzések nélkül? Lehet-e létjogosultsága egy ilyen tömegjelenségnek? Hol alakulhat ki ilyen? Pl, ahol nincs veszély, ahol nincsenek betegségek, ahol nem nagyon vannak gondok. Ezek szerint ezek a lények egy olyan helyről származnak, ahol nincs túlélési verseny, maga lehet a Paradicsom. Békés lények lehetnek, de ugyanakkor számunkra ijesztő lehet a pragmatizmusuk és talán kegyetlennek tűnhet, hogy emiatt a tulajdonságuk miatt nem értik a fájdalom vagy az életféltés állapotát.

Ha ezek ilyen helyen élnek, akkor mégis mi vitte őket előre a technikai fejlődésben? Ha nem a kíváncsiság, és nem a túlélési ösztön, akkor mi?

Makroökonómia

Bullshit.

Az egész statisztikai adatokkal való játék. Nézzük meg a trendeket, persze interpoláljunk és akkor meg tudjuk mondani, hogy mi lesz jövő héten. Ha meg nem jött össze, akkor nyilván egy tényezőt kihagytunk a modellből. Persze. Játszadozzunk csak, mert ugye valamivel alá kell támasztani a döntéshozást. Mindennek van értelme egy olyan országban, ahol tényleg működik, működhet gazdasági irányítás és van valamilyen effektív gazdaságpolitika. Magyarország nem egy ilyen ország, mert nekünk nincsen semmink, amire másoknak nagy szüksége lenne. A mi országunk olyan kicsi, hogy egy valag luxusmárka még csak nem is veszi a fáradságot, hogy egy nyavalyás üzlettel betörjön Magyarországra. Azért mert 10 millió ilyen ember, mint mi vagyunk nem piac egy ilyen cégnek. Nem éri meg megfelelni a mi saját törvényi előírásainknak és minden vásárlói tájékoztatót magyarra is lefordítani, egyszerűen mi nem vagyunk a térképükön. A mi gazdaságpolitikánk egy reaktív hatástompító mechanizmus maximum. Ott követik el az államférfiak a hibát, amikor klasszikus makrogazdasági elvek alapján akarnak piacot és gazdaságot befolyásolni Magyarországon. Csakhogy ez nálunk nem úgy működik!

Ha ezt valaki ténylegese elfogadná akkor máris nem lennénk ekkora szarban. Hagyjuk meg Európának, hogy szabályozza a gazdaságot, mi törődjünk magunkkal. Mikor leszünk már valamiben elsők? És nem a legrosszabbul teljesítők bármilyen listájára gondolok. Mi a fenéért kell mindent túlszabályozni? Nincsen értelme, lássuk már be. Költsék az állami bevételeket konstruktívabb dolgokra, az Isten szerelmére!

Mindennapi Antioxidánsunkat add meg nekünk ma

"Was ist Kunst?" - reposzt

Dalí képeit nézegetve néha úgy érzem némely képei a lelkivilágomat tükrözik. Ez nem rémiszt meg, inkább büszke vagyok rá, úgy érzem, hogy megértem miért így festett. Ha viszont külső szemmel tekintek a jelenségre nem tartom normálisnak. Elég ha a képeire nézek és rögtön valami kemény drogos embert képzelek el, nyilván csak valami szer hatására lehetnek valakinek ilyen víziói. De nem így van. Egyszerűen megtéveszt bennünket az, hogy egy olyan képet látunk, mely időben elnyújtva készült esetleg aprólékosan, más-más nézőpontból folytatva. Vagy egyszerűen a művész képes folyamatosan változtatni a nézőpontját és egy-egy alakzatba máris belelátja a következő témát és onnan folytatja. Erre én is képes vagyok, sőt nehezemre esik egy nézőpontban maradni. Muszáj máshonnan is szemlélnem a dolgokat, hiszen semmi sem objektív hacsak nem a végtelen számú szubjektív megfigyelés aggregációja. Persze ez az időtényező miatt lehetetlen és ma már bátrabban jelentek ki botorságokat, hiszen van a fénysebességnél gyorsabban közlekedő anyagi részecske. Visszatérve a metódusra ez olyan, mint amikor a bárányfelhőket figyeljük a réten hanyatfekve: az egy medve, nem egy oroszlány, fenéket, már egy vitorlás... Ezt persze nehéz megfesteni és nem is biztosan van haszna. De hát a művészet nem a haszonelvűségről szól. Ma már talán nem is gyönyörködtetés a művészet funkciója...nem! A gondolkodó ember túllépett az anyagi szépségen és szeretne elgondolkodni. Mégjobban elgondolkodni. Szeretünk meghökkenni, szeretjük azt érezni, hogy a mi kis beszűkült világunkon kívül is van még valami. Valami van ott az biztos, de nem akarunk átmenni a másik oldalra, hogy körbenézzünk, nekünk az kell, hogy valaki egy momentummal az orrunk alá dörgölje a velejét. Nem akarunk odamenni, hiszen ha ott vagy már a része vagy, elrontod, belélegzed és már nem tudod érdeklődéssel tekinteni. Mint amikor a Karib-tengeri fehérhomokos és pálmafás szigetre vágysz örökké, rengeteget álmodozol róla és amikor este nem tudsz elaludni, akkor becsukod a szemed és oda utazol, hogy megleld a békét és a szabadságot amit vársz tőle, amit akkor éreztél amikor megláttad a tévében vagy egy képen, pontosan azt keresed. Viszont ha odautazol nem azt fogod találni, amit vártál tőle ez biztos. Lehet életed élménye, de ez nem olyan mint amit előtte éreztél, az talán nem is létezik - csak benned. Ilyen ez a fene művészet is: a zene, a festészet, a tánc és a költészet is, meg maga az élet. A sok remény meg érzés amire vágyunk, mind mind bennünk él. Ahogyan azt lelki társam is aposztrofálta: a pszichózis/ az őrület egy teljesen normális reakció egy olyan világban amely őrült. Ez a fajta művészet vajon egy válasza ennek a jelenkori társadalomnak vagy épp az ellenfázisa annak? Azt testesíti meg amit hiányolunk, amire vagyunk, ami nincsen vagy inkább annak egy árnya, egy vetülete, egy torz képe, mint amivel minden nap szembesülünk? Talán ez is egy szubjektív kérdés, de akkor van valami ami egyáltalán biztos? Ez a kérdés ad létjogosultságot az Istenhitnek?

A felhők végtelen alakban tudnak megjelenni a kék égen és ugyanabban az időpillanatban akár csak néhány kilométer távolságra ugyanaz a felhő teljesen másképp nézhet ki és ugyanazon a ponton fekve két külön ember még így is különböző alakúnak vagy alakhoz hasonlónak felelteti meg. Minden bennünk dől el, minden inputot értelmezünk valahogy és minden válaszunk az inputtól, az értelmezésünktől és a racionalitástól is független lehet. Szerintem ez bármilyen emberileg felfogható módszer vagy alkotás számára is nagyságrendekkel a kezelhető  szabadságfok felett létezik.

Mindezt értve és felfogva mégis hogyan képes valaki (és majdnem mindenki) egy illetve több szabályrendszerben működve élni, dolgozni, mozogni, kommunikálni --- GONDOLKODNI?

A művészet szerintem az ezekből a szabályrendszerekből a kitörés, ez a folt a gatyán, ez az anyatermészet úttörése, ez az emberi szabadság megnyilvánulása, ez a lázadás, ez a különbözőnek lenni akarás --- és ami a legfontosabb, ez Isten ajándéka nekünk, ez maga a választás szabadsága, a szabad akarat.

Készüljél fel a hangulatra

Mivel ellenérzéseim a FreeBlog adatvesztésével kapcsolatban nem kifejezhetőek szavakban:

U.I.: Azért a 21. században mekkora gáz már, hogy egy szolgáltató úgy képes elveszíteni adatot, hogy az utolsó mentésből biztonságosan visszaállított adatok 3 hónaposak... Elveszett minden bejegyzésem augusztus óta. Erre a hangulatra nem is lehet felkészülni.

Modern Times

A mai globális társadalmi problémák gyökeret eresztenek a gazdasági, környezeti és politikai berendezkedésünkbe. Olykor klasszikus és régi tudományos-fantasztikus művek társadalom leírására ismerek rá a jelenkorban. Maga a fogyasztóivá váló társadalom és a társadalmi rétegek összemosódása és kvázi korlátlan átjárhatósága olyan szokások és célok felvételére készteti az embereket, melyek vagy túlzott kockázatvállalásba vagy épp ellenkezőleg a lehetőségek elutasításába torkollik. Mivel az emberek szeretnek elvek mentén élni ezért ezek a szélsőségek gyakran rögzülnek és beivódnak az emberek alapvető döntéseibe és akár a család vagy közvetlen környezet alapvető viselkedésébe is.

A Mézga család Köbüki postája, az 1984 folyamatos megfigyelése, a bármikori átvilágíthatóság, a szorosan egymás mellett élés és a konstans befolyásolás alatt állás már a mi saját életünk eseményei; az emberek virtuális életeket is élnek, a kapcsolatainkat, szociális értékítéletünket torzítja az, hogy folyamatosan bejövő információkkal bombáznak minket. Rászoktunk az információra, éhesek vagyunk arra, hogy megkapjuk a legújabb híreket, a legújabb pletykákat és kíváncsiak vagyunk arra, hogy mások hogyan élnek, mit mondanak, hogyan szeretnek és gyűlölnek - saját magunk életére már nincsen időnk. Akik erre ráébrednek sokszor a teljes elutasítását választják azoknak a médiumoknak, melyek otthonunkba ablakot nyitnak a bejövő és kontrollálhatatlan információ áradatnak. Folyamatosan mások véleményét kapjuk, a reklámok újabb és újabb igényt ébresztenek bennünk olyan dolgokért és szolgáltatásokért, melykre azelőtt nem éreztünk szükséget. Mindannyian azért küzdünk, dolgozunk, hogy mefeleljünk az anyagi világ által számunkra adott késztetéseknek, annak, hogy a divatnak megfelelő ruhákban járhassunk és ne kelljen mások megjegyzéseit figyelmen kívül hagynunk; azért hogy megnézhessük a legújabb filmeket, azért hogy a legújabb technikát használó méghatékonyabb gyógyszereket, tisztítószereket, háztartási gépeket, kütyüket, kommunikációs eszközöket, autókat vásárolhassuk, használhassuk és mindez a mi érdekünk, mind mind a mi életünket hivatott jobbá, könnyebbé és elviselhetőbbé tenni. Régen túl vagyunk az ipari forradalom által az emberi és állati fáradékony munkateljesítményhez való kötöttség elhagyásától, már azért fejlesztünk, hogy a mi életünk ne szóljon a fizikai munkáról, ne kelljen az élményekért és élvezetekért semmit tennünk, csak mindent készen kapjuk meg azért a pénzért, amiért péppé dolgozza magát mindenki. Ez a társadalmi és gazdasági berendezkedés nyilvánvalóan nem fenntartható és olyan nehéz időkben, helyzetekben, mint manapság egyre több ember érzi át, hogy valóban nem működhet ez így sokkal tovább. Azok az emberek, akik a Wall Street ellen tűntetnek és fogalmuk nincsen, hogy pontosan mit akarnak elérni, csak annyit tudnak, hogy a társadalom nagyon kicsi aránya rendelkezik az anyagi javak legnagyobb részével és így ők irányítják a gazdaságon keresztül ezt a rendszert nem jó irányba mennek. Viszont senki nem tudja megmondani, hogy mi lenne a megoldás.

Az ilyen helyzeteket szokták "lufi"-ként jellemezni. Egyszerűen túlfújják és kipukkan. Az aranysztenderd rendszerhez hasonlóhoz visszatérni nem nyújt totális megoldást, itt nem csak a bankrendszer meghasonulásáról van szó, egyszerűen túl vagyunk a saját emberi lehetőségeinken. Virtuális dolgokkal az anyagi világban nagyon nehéz elszámolni és jelenleg virtuális és anyagi között nincsen éles határvonal. Nyilvántartások, adatbázisok vannak, melyeknek köze nincsen az anyagi értékekhez. De ezzel nem azt akarom sugallni, hogy lehetséges ilyen anyagi kötöttségekhez visszatérni. Egy adott szolgáltatásnak nyilván értéke és ára lesz mindig, mely folyamatosan változhat azaz virtuális. Ugyanúgy, mint egy adott terméké. A gond velünk, emberekkel van. Viszont ha felteszem a kérdést magamnak, hogy vajon ha én is abba a bizonyos kis százalékba tartoznék, akiknek jelenleg hatalmas gazdasági és vagy politikai hatalma van mégis miért döntenék úgy, hogy ezen változtatni kell? Nem lehet, hogy a világ (a többség) valamifajta sokadgenerációs kommunista eszme és társadalmi berendezkedés felé akar haladni az "uralkodó osztályok" iránti ellenszenvünk dacából? De hiszen az egy utópia, nem lehetséges megvalósítani (?).